Post by Admin on Jan 22, 2010 15:58:36 GMT -5
"...nincs játéktermünk, légkondícionálónk, tévénk, hűtőnk, fagyink, puskánk, nőnk. Itt csak szar van." (Morse)
A Weyland-Yutani Társaság C-osztályú, maximális biztonságú börtöntelepe a Fiorina "Fury" 161-en, kizárólag férfi elítélteknek. Egy korábbi ásványi érc finomító területén alakították ki, nyilvántartási száma: 12037154. Régebben 5000 rab volt a a létesítményben, de mostanra a létszámot lecsökkentették 25-re, egy igazgatóval, egy börtönőrrel és egy egészségügyi tiszttel kiegészítve. A rabok ólomlemezeket készítenek egy öntödében, veszélyeshulladék-tároló konténerekhez.
A bánya a Weyland-Yutani tulajdona volt, főleg platinaféléket termeltek ki, és a nyers ércet itt helyben finomították. Így olcsóbb volt, mint valahova elszállítani feldolgozásra. Akkoriban jelentősen emelkedett a platina ára, amikor fölfedezték ezt a lelőhelyet, különben a Társaságnak nem érte volna meg létrehozni egy ekkora telepet, távol a fogyasztópiacoktól. A talajban még van érc, és ha az ára fölmegy, a Társaság talán újra megnyitja a bányákat.
Azonban a bányászok rég elhagyták Fiorinát, már évekkel ezelőtt teljesítették a feladatukat, kitermelték, finomították és elszállították az utolsó morzsányi ércet is, majd hazautaztak. Amikor itt kellett hagyniuk, inkább átadták használatra a működő helyiségeket egy szuperbiztos börtön céljaira, hogy így is visszanyerjenek néhány hitelegységet. Mindenki jól jár. A társadalom megszabadul nemkívánatos elemeitől, a Társaság pedig ingyen karbantartókat kap. Mindenki jól jár, kivéve azokat, akik idekerülnek. Persze a rabokat nem minden felszerelés és tartalék nélkül hagyták magukra. A készletek bőségesen elegendőnek bizonyulnak a kis telep lakói számára. A Társaság megengedhette magának az effajta nagyvonalúságot. Az értékesebb tárgyak elszállítása mellesleg igen drága lett volna - jobban jártak hát azzal, hogy egy részüket - főleg a silányabbját - hátrahagyták, és hasznot húztak a jólelkűség imázsából. A kedvező publicitás, amit így nyertek, sokkal többet ért a Fiorinán felejtett kacatoknál.
A rabok egyben karbantartók is. Mindegyikük dupla Y kromoszómás, rovott múltú: tolvaj, szatír, gyilkos, gyújtogató, gyermekmolesztáló, kábítószerkereskedő. Mindet hosszú időre ítélték el, ha nem is az összeset életfogytiglanra. Egyszóval söpredék... De vallásos söpredék, akik cölibátust fogadtak. Talán szelídebbnek látszanak tőle, de ettől nem kevésbé veszélyesek. Clemens igazgató ezzel együtt nagyra értékeli a vallás javító hatását, ezért igyekszik nem belegázolni a meggyőződéseikbe. Mindenki ismer mindenkit, tudja, milyen a másik, lehet-e rá számítani, vagy épp ő szorul segítségre. Az elítéltek egy Dillon nevű rab vezetésével körülbelül öt éve gyakorolják vallásukat, mely Krisztus eljövendő ezeréves birodalmát hirdető, apokaliptikus, fundamentalista kotyvalék. Arról van szó, hogy amikor a Társaság be akarta zárni ezt a telepet, Dillon meg a többiek nem akartak elmenni innen. A Társaság rögtön átlátta, hogy ebből neki is származhat előnye, ezért megengedte, hogy maradjanak afféle gondnoknak. Nem is olyan rossz helyzet. Senki sem ellenőrizgeti vagy háborgatja őket. Az ellátmány, amit az erre járó hajók ledobnak, fedezi alapvető szükségleteiket. Mindent használhatnak, amit találnak, és a Társaság a raboknak kifizeti a minimális gondnoki bért az ittlétük ideje alatt, ami sokkal tiszteletreméltóbb összeg, mint amit a földi rabok megkeresnek a börtönmunkával. Vigasztalásnak akad olvasnivaló, filmek - no meg itt a vallás is. Bőven van mit enni, még ha nem is túl változatos; az intézethez állatfarm és vágóhíd is tartozik. Van elég víz, és ha valaki rendszeresen borotválja magát, a bogarak sem bántják. Némelyik helyi életforma nem éppen barátságos, de a telepre nem juthatnak be. Ha az időjárás nem volna olyan rossz, szinte kellemes lenne a börtönélet.
Két fegyőr és huszonöt rab. Bármelyik percben nekiugorhatnának az igazgatónak és helyettesének, és - bár fegyverek nincsenek az intézetben - számbeli fölényükkel egykettőre elsöpörnék őket. De mi végre? A lázadással csak azt a telepet ragadnák magukhoz, amit már amúgy is ők vezetnek. Nincs hová szökni, nincs olyan jobb hely a Fiorinán, ahová ne léphetnének be. Ha a félévente érkező ellátmányozó hajó felméri a helyzetet, egyszerűen ledobja a rakományt, és ír egy jelentést. Utóbb állig felfegyverzett csapatok jönnének, leszámolnának a lázadókkal, az életbenmaradó résztvevőknek pedig meghosszabbítanák a büntetését.
Az egész bányakomplexum tíz négyzetkilométer, hatszáz szellőzőnyílás vezet a felszínre. Az óriási telep belső videorendszere évek óta nem működik. Az ürességtől kongó termek nagy részét lezárták, így gazdaságosabbá vált az üzemeltetés: nem kell annyi szobát fűteni, energiát és pénzt takarítanak meg. Ha rabokról van szó, mindig ez a fő szempont. A nagy betegszoba és napi több tucat beteg ellátására tervezett rendelő és műtő is csak részben áll használat alatt. A rabok társadalmi életének fontos helye a volt könyvtár, ahol gyűléseiket tartják, valamint az étkezde.
Az ólomöntőben folyó munkához nincs szükség pótalkatrészre. Az életbenmaradáshoz szükséges gépek önfenntartóak, és remekül megvannak mindenféle szerelés nélkül.
Valamikor, a bányászat során alagutakat és tárnákat fúrtak a munkások, hogy megszerezzék a bolygó kincseit. A Fiorina egy kicsiny, a maga nemében mégis jelentős darabját teljesen behálózzák az ilyen járatok. Úgy kanyarognak és kapcsolódnak egymásba, mint egy óriási, rejtett kirakósjáték darabjai. Rendszerüket csak a bányászok hátrahagyott feljegyzései mutatják, a rabok mégis gyakran lemerészkednek az éjsötét katakombákba készletek után kutatva.
A börtön a Comcon Hálózaton keresztül tart laza kapcsolatot a külvilággal.
Végül, az idegen ámokfutása után bezárják a telepet, az őrszemélyzetet visszavonják, a maradék finomítóberendezéseket pedig eladják ócskavasnak.
